A Hallás Világnapja március 3. – Szánj pár percet a hallásodra!

A WHO először pontosan 10 éve szentelte ezt a napot arra, hogy felhívja az emberek és az egészségügyi intézmények figyelmét a hallás károsodását okozó veszélyekre, a korai felismerés és a kezelés fontosságára.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2017-ben is egy adott téma köré építik a programokat a résztvevő országok, köztük Magyarország is.
Tavaly az egészen kicsi gyermekek hallásmegóvása és a károsodás korai felismerése került előtérbe.

Idén a gazdasági fejlődés okozta halláskárosodás és az ezzel járó veszteségek lesz a rendezvények témája.

“Bekövetkezik az a nap, amikor az ember kénytelen lesz egészségének egy veszélyes ellenségével a zajjal ugyanúgy harcolni, mint valaha a kolera és a pestis ellen harcolt”
(Robert Koch)

Az egészséges munkaerő a gazdasági fejlődés alapköve.

A zaj okozta halláskárosodás napjainkban a leggyakoribb foglalkozási megbetegedés. Az éves jelentések alapján az összes elfogadott foglalkozási betegség bejelentés 25-31%-át teszi ki. A hallásromlás nagy hatással van közvetlenül az egyén életére és közvetve a gazdaságra is.

A Hallás Világnapja március 3. - Szánj pár percet a hallásodra!

Forrás: WHO

A 2017-es Hallás Világnapja program lényege, hogy rávilágítson: hosszú távon kifizetődő, ha az egészségügy nagy hangsúlyt fektet a munkavégzésből adódó halláskárosodás korai kezelésére és a halláskárosodást elkerülendő, a tájékoztatásra is.

Jelentős a zajexpozíció az alábbi iparágakban:
textilipar, fémmegmunkálás, gépgyártás, asztalos- és bútoripar, fakitermelés, közlekedés.

Ha ezen területek bármelyikén dolgozol, azokban a munkakörökben ahol ez lehetséges, viselj füldugót és vizsgáltasd meg a hallásodat évente! Ha kíváncsi vagy, hogy mik a hallásromlás első jelei, amit figyelned kell magadon, olvasd el a cikkünket!

2017. március 3-án tehát érdemes ellátogatni hozzánk, mert  [xyz-ihs snippet=”Hallaspontjainkban”] ingyenes hallásszűréssel készülünk látogatóink számára. Foglalj magadnak időpontot most, hogy biztosan sorra kerülj a Hallás Világnapján!

Jelentkezni ITT lehet az [xyz-ihs snippet=”ingyenes-hallasvizsgalatra”].

2018-12-15T16:29:38+00:002017. március 2.|Tudmány|

Szólj hozzá!